1 MESÉK

CÍMEK: Kubai népmese:Az elapadt forrás/ Bús Ilona: Mézeske/ Láng Etelka: Ficseri mellénykéje/ Ács Kató: Zümi és Bendegúz/ Szűcs Mária:A nyakék/ Szekeres Ilona:  Az én fenyőm/ K.Jackson: A nyuszi mint kertész/  Móra Ferenc: A diderő király/ Szekeres Ilona: Anyu jobb keze/ Dobicz János: Labda a játszótéren / B.Radó: Szilveszteri mese/ Bakó Ágnes: A mérges Galóca/ Bába Mihály: A kórházban/ Pálfalvi Nándor: Játsszunk, nyuszi!/ Tordon Ákos:Csodakondér/

letöltés:

https://photos.app.goo.gl/K9FvUkyFFyyaBpw26

Tordon Ákos: A csodakondér

Volt egyszer egy ladikom. Vízen éltem ladikon. Holdvilágnál horgásztam. De csak magamban, halkan. Még a locsogó hullámok se hallották. Mégse fogtam semmit.

Halványodott a hold az égen. Elálmosodtak a csillagok is. A pirkadat rőt hálója csillogott a vízen. A hajnali szél felköltötte a nádast: élettel telt meg a világ.

Ám a hajnallal megjött a szerencsém: nagy hal akadt a horgomra. No ha vártam, erre vártam! - ujjongtam magamban. Igen ám, de a nagy hal helyett egy vaskalapot fogtam ki.

Kutyabőr, kutyaszőr, ebugatta csillagőr! Megmérgedtem, s már épp vissza akartam hajítani a vaskalapot a mélybe, amikor meggondoltam magam, s beemeltem a ladikomba.

Tovább horgásztam.

No majd a reggel meghozza a szerencsémet! - vélekedtem, s reménykedtem benne. De bizony reggelre csak egy öregasszony fél pár papucsát fogtam ki.

Kutyabőr, kutyaszőr, ebugatta csillagőr! Megmérgedtem, s már épp vissza akartam hajítani a papucsot a vízbe, amikor meggondoltam, s a vaskalap mellé dobtam.

Nem is fogtam aznap halat, mintha mind kiveszett volna.

Kutyabőr, kutyaszőr, ebugatta csillagőr! Hanem azért mégis fogtam valamit a vaskalap s a fél pár papucs mellé odakerült a kis bárányka elveszett csengője is.

Így most már a partra eveztem. Öregapám a parton hálókat javítgatta. Bizony nem akartam a szeme elé kerülni, de ő maga elé parancsolt engem:- Sose búsulj fiam! A vaskalap jó lesz kondérnak a régi helyett, a fél pár papucs a kis cica ágyának, a kis csengő muzsikacsengőnek.

S már ott is szunnyadt a kis cica a puha-papucs-ágyban, hiszen a papucsot rég megszárította a nap a ladikban. A vaskalapból lett kondérban megfőtt az ebédünk, mert öregapám több szerencsével horgászott énnálam az éjjel. A muzsikacsengő ott muzsikált az új  kondér oldalán.

Messzi földön híres ezermester volt az én öregapám. Úgy ügyeskedte meg a muzsikacsengőt, hogy csak akkor kezdett muzsikálni, amikor elkészült az étel.

Erre aztán sereglett is minden irányból a nép. Jöttek hallgatni a muzsikacsengőt, bámulni a csodakondért... Mert ha eddig még nem mondtam, most mondom: c s o d a k o n d é r lett a vaskalapból - sose fogyott ki belőle az étel.

Aki éhes volt, ehetett belőle. Jöttek is a lebzselők, az ingyenélők.

Kutyabőr, kutyaszőr, ebugatta csillagőr! Most jön csak a jó világ!!! - vigyorogtak szélesen, s letelepedtek a csodakondér mellé.

De jöttek ám a fösvények is, a kapzsik, a Zsugori urak, a Zsugori nénék, miért ennék a sajátjukat, ha egyszer itt torkig jóllakhatnak, s körül ülték a csodakondért.

Mert a csodakondér nagy híre a világ négy sarkáig is eljutott, mind köréje gyűltek az irigyek, a ravasz mesterkedők, hogy maguknak szerezzék meg.

De az én öregapám ember volt a talpán, nem ijedt meg a saját árnyékától: világgá kergette a lebzselőket, a fösvényeket, a tolvajokat. Csak egy valakit nem tudott elkergetni: Tökfej Uraságot.

Tökfej Úr egyre azt hajtogatta: az ő vaskalapja a mi csodakondérunk. Mi mást tehettünk? visszadtuk néki. Azóta is ott viseli a fején.

A kiscicánk sem alszik  már a puha papucs-ágyban. Száztizenkét öregasszony kereste nálunk a papucsát. Annak adtuk, akinek ráillett a lábára.

A muzsikacsengővel meg én járom a világot, keresem a gazdáját. Ha meglelem a kisbárányt, visszaadom néki.

--------------------------------------------------------------------------------

-----------------------------------------------------------------------------------

BABA MIHÁLY:

A KÓRHÁZ

Krisztinka a tornácon üldögélt a kis sámlin. A lugas alatt a kotló kapirgált, körötte egy sereg apró, pelyhes, sárga kiscsibe. Csipogtak, szaladgáltak, mint szünetben az elsőosztályos kis nebulók.

Vigyázz, ne engedd őket a napra, mert napszúrást kapnak! - mondta nagymama Krisztinkának, és bement a szobába, hogy előkészítsen mindent az ebédfőzéshez.

Vigyázott is Krisztinka a kiscsibékre, még a tekintetét se vette le róluk. Ha messzebb tévedt valamelyik, akkor felugrott, és visszaterelte a kotlóshoz.

Ám egyszer csak kinyílott a veréceajtó, és Bodri mérgesen csaholva berohant. Úgy látszik, nagyon bosszantotta a kis csibék hangos lármája.

- Bodri, tessék kimenni– kiáltott rá Krisztinka, de Bodri rá se hederített, olyan hangosan ugatott, hogy

szegény kis sárga pihések riadtan menekültek a kotlóshoz. Bodri meg kapkodott utánuk. S az egyik kis pihésnek elkapta a lábát. A csirke kétségbeesetten csipogott. Krisztinka a kis ostorral a kezében szaladt oda.

Takarodj ki, te haszontalan zavarta ki Bodrit. Bodri megfordult, eliramodott morogva. A kiscsibe azonban csak sántikálva tudott lépegetni.

- Ó, szegénykém -guggolt mellé Krisztinka. - Így elbánt veled a haszontalan.

Nagymama megbünteti, ne félj. Biztosan láncra köti. Téged meg én gyógyítalak meg. Tenyerébe fogta a kis pihést, simogatta, aztán a tornác szögletében csinált egy kis helyet, a sámlival elzárta a többi csibe elől, s puha rongyot tett bele.

- Nagymama, megsebesült egy pihés - hívta Krisztinka nagymamáját.

- A Bodri megkapta a lábát.

Nagymama rögtön kiszaladt a kiáltásra. Megvizsgálta ő is a kis beteget.

- Ej, ez a haszontalan Bodri - csóválta a fejét. - De nincs nagy baj, szépen bekötözzük a lábát, egy-két nap alatt meggyógyul.

Egy fehér szalaggal kötötte be nagymama a csibe lábát. Krisztinka meg rögtön enni-innivalót hozott neki. Este pedig egy kosárba tette, hogy nyugodtan pihenjen.

Másnap már jobban érezte magát a kis pihés. Krisztinka úgy gondolta, hogy most már meglátogathatják a kis beteget. Nagymama átkötötte a beteg lábát, aztán így szólt: - Jöhetnek a látogatók. Csak vigyázz, hogy le ne csipegessék a kötést.

Bizony Krisztinkának nagyon éberen kellett őrködnie, mert hol az egyik, hol a másik kapott kíváncsian a beteg lábához.

- Lejárt a beteglátogatás ideje - mondta Krisztinka, amikor egyszerre négy-öt csibe is érdeklődött a fehér szalag iránt. A kiscsibéknek tetszett a kis kórház, mert alig akarták el hagyni.

Bodri ezalatt láncra volt kötve, és ott búsult kis házikója mellett. Meg bánta már, hogy erejét fitogtatva bántotta a kicsit. Krisztinka ezért levette nyakáról az övet.

A kis pihésnek harmadnapra szépen begyógyult a lába, nagymama már nem tett rá új kötést.

- Egészséges - mosolygott nagymama –, mehet a testvérkéihez. Remélem, most már a Bodri is megja-

vult, kiengedjük hát.

Nem is lett semmi baj, mert amikor délután Krisztinka kiment az udvarra, hogy meglátogassa őket, hát majd elámult a csodálkozástól: Bodri a kis házikója előtt hasalt, a házikó árnyékában meg a kotló üldögélt a csibékkel. Az egyik pihés merészen felsétált Bodri hátára, mire Bodri megmozdult, és a csibe lecsúszott róla. Ez anynyira tetszett a csibének, hogy újra Bodri hátára kapaszkodott, és ismét lecsúszott.

Krisztinka leguggolt az árnyékba, és onnan nézte, hogyan játszik Bodri a sárga, pihés csibékkel.

-------------------------------------------------------------------------------------

-----------------------------------------------------------------------------------

----------------------------------

---------------------------------------------------------------------------------------

Szekeres Ilona: Anyu jobb keze
Édesanya húst szeletelt a konyhában.
- Jaj! -kiáltott fel hirtelen, és szájához kapta az ujját.
Piros vér buggyant a sebből, bekötözte hát zsebkendővel, de átvérzett az is.
- Nagyon megvágtam az ujjamat - mondta Jutkának - elszaladok a doktorbácsihoz a rendelőbe. Te addig lemehetsz játszani.
Bújócskáztak a parkban a gyerekek, amikor anyu visszafelé jött. Jobb kezén kötés fehérlett. Jutka már csak akkor pillantotta meg, amikor befordult a kapun.
Nem sokára ismét az utcán volt anyu. Bal kezében táskát vitt, indult a boltba vásárolni. De most már odarohant hozzá a kislánya.
- Én is megyek - mondta.
Kivette anyuka kezéből a szatyrot és vitte tovább. Az önkiszolgáló kosarat is Jutka fogta s mikor bevásároltak, ő rakta át ügyesen a holmit.
- A táskát most én viszem - mondta anyunak. - Neked most nem szabad. Fáj a kezed!
- Nehéz lesz! - aggódott édesanya.
- Inkább nagyon könnyű! - mosolygott a kislány, és bizonyságul még meg is lóbálta a táskát.
- Maradj lent! - mondták neki a gyerekek. - Rollerversenyt játszunk.
- Majd később! - válaszolt Jutka.
Otthon ügyesen munkához látott. Hagymát vágott, zöldséget tisztított, még az edényt is elmosogatta. Aztán megterítette az asztalt.
-Miért készítettél főtt vacsorát? - csóválta a fejét este apu - hiszen fáj a jobb kezed!
- Fáj, persze - mondta anyuka. - De van helyette másik jobb kezem! És baljával magához ölelte az ő jó kislányát.-------------------------------------------------------------------------------------

-----------------------------------------------------------------------------

K. JACKSON: A NYUSZI MINT KERTÉSZ

Volt egyszer egy nyulacska, annak sohase volt elég ennivalója. Ha óvatos puha léptekkel belopózott egy kertbe, ahol bőviben termett a gyönyörű káposzta meg a répa, mindig előbukkant valaki, aki elkergette. „Eltakarodj innen, adta pákosztos nyula! Nem azért dolgoztunk, hogy kárt tégy a mi szép veteményünkben!”

-         Azok a gonosz kertészek! – panaszolta zokogva menekülés közben. – Ha nekem kertem volna, én bizony nem üldözném el belőle az éhezőket.

-         - Miért nem csinálsz magadnak saját kertet? – szólt le a fáról egy varjúmadár ( ő is éhes volt). – Csapj fel kertésznek!

-         - Ez igazán kitűnő ötlet ! – kiáltott föl a nyuszi. – Tüstént hozzá is kezdek.

Szerzett ásót, kapát gereblyét, ültetett káposztát, sárgarépát, aztán szorgalmasan öntözte, gondosan gyomlálta. Minden reggel hajnalhasadáskor már kint járt a szépen bekerített kertecskéjében, és leste, mikorra lesznek már zöldségei ehető állapotban.

Hát egy reggel mit lát szép kis kertje kellős közepében? Az éhes varjút, a szomszédék tyúkját meg a magas tölgyfa lakóját, a mókust, amint nagyban falják-legelik az ő fiatal hajtásait.

-         Nem takarodtok innen! – rikoltott rájuk.

A tyúk, meg a mókus kereket oldott. De a varjú csak annál jobban tömte a csőrét, és így felelt:

-         Hát nem te mondtad, hogy ha kerted volna, sose kergetnéd ki az éhezőket?

-         - Igaz, hagyta rá a kis nyuszi. – De akkor még nem tudtam, mennyi dologgal jár, hogy a növények kikeljenek, fejlődjenek. Nosza, indulj, kívül tágasabb! – És olyan bősz képet vágott, hogy szegény varjú félbehagyta a finom gyenge saláta csipegetését.

-         Nem segíthetnék a munkádban én is? – kérdezte. – Ültetnék magokat azoknak a zöldségeknek a helyébe, amiket megettem…

-         Én meg öntözném őket – ajánlkozott a mókuska a tölgyfa tetejéről.

-         Én pedig kigyomlálnám a csőrömmel közülük a gazt – kotkodácsolta a kerítésen túlról a tyúkocska.

-         Ez már más! – felelte a kis nyúl, és szélesen mosolygott a bajsza alatt. – akkor már nem kell elkergetnem kertemből az éheseket, mert most már a mi kertünk lesz.

Letelepedett a földre új barátai közé. A négy kertészlegény jó étvággyal bereggelizett a kert finom, fiatal, zamatos termékeiből. Addig eszegettek, amíg csak nem érezték, hogy elég erőt gyűjtöttek már. Ekkor pedig nekiláttak az ásóval, gereblyével a kerti munkának. Fordította : Honti Irma

--------------------------------------------------------------------------------

-----------------------------------------------------------------------------------

SZŰCS MÁRIA:
Nyakék

- Szeretnék egy piros gyöngysort! – mondta kérlelve Lilike.

- Sajnálom, de nem vehetem meg —  felelte anya.— Most volt a festés, nagytakarítás, ilyesmire igazán nem maradt pénzem.

Lilike hallgatott, csak éppen mélyet sóhajtott, mert tudta, hogy ha anya azt mondja: „nincs", azt komolyan kell venni.

Vasárnap nagymamához mentek látogatóba, de Lilike még akkor is bánatos volt.
- Mi bánt, kisleányom? - tudakolta nagymama.
Lilike elbeszélte búját, baját.
Ha csak ennyi az egész, könnyen segíthetünk - vigasztalta nagymama. Fürgén térült, fordult, és egy
zacskó száraz babot hozott a kamrából.
- Minek a bab? – érdeklődött Lilike.
Majd meglátod -  válaszolta titokzatosan nagymama.
Kiválogatott egy csomó egyforma nagyságú, szép, fehér babszemet. Egy fazék vizet tett a tűzhelyre, és mikor
felforrt a víz, beledobta a babot. Néhány perc múlva leszűrte, s nagy, hegyes tűvel lyukakat fúrt a babszemek
közepére. Szekrényéből egy üveg piros lakkfestéket és két kis ecsetet vett elő.

Te is segíthetsz! — biztatta Lilikét, és ügyesen, szépen befestették a babot.
Száradás után nagymama erős fonálra fűzte a babszemeket, és unokája nyakába akasztotta. Lilike szaladt a tükörhöz.
- De gyönyörű nyakék! — Lelkendezett. Köszönöm, drága nagymamám! – és összevissza csókolta örömében.
Következő szombaton Lilike vendégségbe ment, frissen mosott, vasalt fehér ruhában, nyakán a piros nyakékkel. Amint belépett, barátnői mindjárt körülfogták.
Milyen szép gyöngyöt kaptál! - szólt Klári.
- Ez nem gyöngy, nézzétek meg alaposan! - nevetett Lilike.
A kislányok közelebb húzódtak.
- Hiszen ez babból van! —  kiáltotta a szemfüles Juli.
- Igen, nagymamával készítettük magyarázta Lilike.
De szeretnék én is ilyet! - mondta vágyakozva Juditka.
Lilike gondolt egyet.
- Gyertek el nagymamához holnap délután.
Nagymama szívesen látta a vendégeket, és megmutatta, mit s hogyan kell csinálni. A kislányok igyekeztek, szorgoskodtak és gyártották a sok nyakéket, egyik szebbet a másiknál.
Készítettek kéket, pirosat, sárgát, zöldet, bogyóból, kukoricaszemből, kinek milyen illett legjobban hajszínéhez, ruhájához. Hálásak voltak mind a jó nagymamának, és nagy csokor virággal kedveskedtek neki.

--------------------------------------------------------------------------------------

---------------------

 

------------------------------------------------------------

 

------------------------------------------------------------------------------------

 

------------------------------------------------------------------------

 

 

mioildiko1108@gmail.com 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: 1 MESÉK
DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS - © 2008 - 2024 - dormogodomotor.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat