5 MESÉK

https://photos.app.goo.gl/g6ivxxR76HD8KCHp9

 Derzsi Lili: Aranycsőr hajóján/ Mato Lovrak: Az első tollbamondás /  Elek István: Az őzike szerecséje /  K.Jackson: Az útépítő és barátja/ osztrák mese: Évi és a csoki / Barabás Éva: Kati beteg / Fehér Klára: Kati vasárnap délutánja/ Német mese: Mese a kicsi piros lámpáról/ Bús Ilona: Mit talált a kakaska? / Láng Etelka: Muzduri a törpe / Donászy Magda: Napraforgó / Láng Etelka: Nemtörődöm szellő/ Dobicz János: Péterke / Jevgenyij Permjak: Petya labdája/ Heves Ferenc: Sziklába vájt kút / 

 

A KIS NEMTÖRŐDÖM SZELLŐ

A kis Nemtörődöm a fal tövében élt. Néha-néha kiszaladt játékosan onnan, olyankor felbuktatott egy falevelet, vagy vékonyka fűszál derekát hajlította meg.
Azon a szép hajnalon is ott játszadozott gondtalanul az ébredő virágok
között, amikor a feketerigó odajött egészen a közelébe, és éneklő, kedves hangján megszólította.
-Talán nem veszed rossz néven, ha figyelmeztetlek valamire?
A szellő két fehér viola közül bújt ki éppen. Megállt, és csodálkozva
suttogta: - Szívesen meghallgatlak, fekete- rigó.
- No, akkor figyelį rám! Nem kertelek, hanem a szemedbe mondom, amit gondolok. Nem helyeslem
ezt a nemtörődöm életmódodat. Hogy tudsz meglenni hasznos, komoly munka nélkül? - korholta, s közben okos szemével figyelte a szellőt.
- Mit csinálhatnék? Látod, nem vagyok izmos széllegény, csak amolyan nyápic kis szellő, aki annál többet nem tehet, mint hüsíti a virágokat próbált mentegetőzni.
- Persze, ha nincs is benned akarat, és belenyugszol ebbe, akkor hiábavaló a figyelmeztetésem.
- Mit tegyek? - suttogta a szellő vékonyka hangon, és a rigó nyakán megborzolta a tollat, ami ölelést is jelentett egyben.
- Ezt neked kell kitalálnod! Én csak figyelmeztetni akartalak, hogy a nemtörődöm élet mennyi bajnak lehet a forrása. Aki nem csinál semmit, az előbb-utóbb elpusztul, úgy, hogy sem magának, sem másnak nem tett semmi jót, semmi hasznosat.
A szellő most arrább billent, közben meglökdösött egy falevelet és játék közben felelt:
- Úgy hiszem, túl sötéten látod, kedves feketerigó, az én helyzetemet.
- Ha apáidra gondolok, akkor nem. Azok szélmalmok nagy kerekeit hajtották nekifeszülve, és lisztet őröltek az embereknek.
- Jaj, de mulatságos vagy, rigó. Én legfeljebb cigánykereket tudok vetni, sokszor még az is nehezemre esik.
A rigó türelmesen tovább magyagyarázott: - Ha akarod tudni, apáid ereje abban rejlett, hogy sok-sok szellő együttes erővel csimpaszkodott szélmalom kerekeibe, így aztán könnyűszerrel ment a munka. Az emberek szerették, becsülték őket. Most aztán kitört a nevetés Nemtörődömböl.
- Hahaha! Szélmalom! Réges-régen villany hajtja a malmok gépeit. Beszélgetés közben megeredt az eső. Kövér, sűrű cseppekben zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. A rigó a lombok közé menekült, Nemtörődöm pedig egészen odatapadt a fa törzséhez. Az eső esett, esett, mintha sohasem lenne vége. A rigó az esőt figyelte és felsóhajtott:
- Hogy sajnálom az embereket! Épp, hogy learattak. Ott fekszik a búza a földeken. Mennyit dolgoztak, fáradoztak érte, és kárbaveszhet, tönkremehet az egész termés. Az égre kémlelt, úgy folytatta: - Csupa szürke esőfelhő még az ég. Ó, milyen nagy kár.
Nemtörődöm pedig ebben a percben értette meg, mit kell tennie. Nem habozott. Karikázva, bukfencezve megindult. Gurult, hömpölygött. Innen is, onnan is kiszaladtak a bokrok sűrűjéből a szellők, azt hitték, Nemtörődöm játékba kezd. Tévedtek. Nemtörődöm komoly volt, és komolyan szólt: nagy kár!- Nem játékra való idő ez! ldeje munkához látni! Aki akar, velem jön! Meg kell menteni az emberek búzáját, ami a földeken lerakva ázik! Gyerünk! Kergessük szét a felhőket! - kiáltoztak száz felől is. Nemtörődöm száguldott elöl. Erőssé, bátorrá tette őt a tudat, hogy sokan vannak. Rengetegen. lgy csak győzni lehet! Zúgtak, száguldoztak, iszonyú erővel. Süvítettek torkuk szakadtából. Orkánná dagadtak. A felhők zárt egysége lassan lazulni kezdett, majd ritkulni, szétfoszlani.
Előbb vékonyka kék sáv jelent meg az égen, aztán kibújt a nap. A földeken száradt a gabona. Nemtörődöm kifáradva, lihegve ért vissza a rigóhoz. Ennyit mondott csak: - Köszönöm, feketerigó, hogy széllé neveltél. Több ereje már nem volt. Ott dőlt le pihenni, és nyomban mély álomba merült. A rigó meg elrepült. Énekszóval mesélte el Nemtörődöm esetét a széles világnak.

 

 

 

 

Éva és a Csoki osztrák  meséből átdolgozta: Pfeifer Vera

Volt egyszer egy kedves, okos kislány, Évikének hívták. Szófogadó, jó gyermek volt, csak azt nem tudta nála elérni Anyuka, hogy reggel - délben - este, szóval minden főétkezés után mossa meg a fogait. Pedig Anyuka a kis piros fogkefe mellé egy
csinos, piros műanyag pohárkát is vásárolt, amire még Hófehérkét és a hét törpét is ráfestették, hogy nagyobb kedvet csináljon a fogmosáshoz. De a pohár és a fogkefe legtöbbször használatlan maradt, mert Évikének csak a babái voltak fontosak.
Történt egyszer, egy vasárnap délben, hogy Édesapa nagy tábla mogyorós csokit hozott ajándékba. Mivel Évike még a ,„nemszeretem" tökfőzeléket is szépen megette, Édesapa letört egy jó darabot a csokiból, s kis kedvencének adta. Évike boldogan elmajszolta a kedvelt édességet, de alig várta az asztalbontást, rohant a
babáihoz játszani. lgen ám, de egy icipici csoki darabka a kislány szájában maradt, és elbújt az egyik fogacska sarkában. Később ugyan a vacsoránál lecsúszott a fogacska sarkából, s már félt, hogy a kenyérdarabbal együtt őt is lenyeli Évike. de végül sikerült befurakodnia két kis fog közé. Itt aztán alaposan elbújt. Csak a fogkefe távolíthatta volna el biztos búvóhelyéről, de Évikének a Maci és a babák megint csak fontosabbak voltak, mint a fogmosás. Anyu ugyan még megkérdezte: - Ugye, kislányom, mostál fogat?-  de csak álmos dünnyögés volt a felelet, amit igennek is, nemnek is lehetett érteni. Ezután Évike fejére húzta a paplant, s pár pillanat
múlva már édesen aludt. Így hát Csoki megmenekült.
Másnap reggel Évike felkelt, mosakodott is rendesen, fel is öltözködött egyedül, még a haját is maga fésülte copfba, de míg Anyuka a konyhába ment tízórait készíteni még kimondani is szégyenlem ismét elmulasztotta a fogmosást. A kis hanyag
elment iskolába, anélkül, hogy a fog, kefének színét is látta volna.
Csoki pedig minthogy senki sem zavarta egyre beljebb furakodott a két fog között, míg egy egészen pirinyó rést nem fedezett fel. Talán még a doktor bácsi sem vehette volna észre, hiszen nem volt az még lyuk, csak éppen az egyik fogacskán kicsit
megrepedt a zománc. De Csokinak ennyi is elég volt, éppen ezt az ici-pici rést kereste ki magának, s most már oda bújt bele. Fúrta-tolta magát egyre lejjebb, napról napra, végül megállapodott a kis fog gyökerében.
Itt egy vékony fehér szálacskát talált, abban megkapaszkodott, és rossz gyerek módjára hancúrozni kezdett, nem is sejtve, hogy az a vékony kis fehér szál Évike fogacskájának az idege.
Már egy hete is elmúlt, hogy Évike a mogyorós csokit megette, s most napról napra jobban szenvedett, de Anyukának nem mert szólni. Rövidesen azonban már nemcsak kínlódott, hanem annyira megdagadt az arca, mintha egyszerre tíz savanyú cukrot szopogatott volna. Addigra már enni sem akart Évike, és a játékhoz sem
volt kedve. Csoki pedig hancúrozott, viháncolt a fogacskában, s minden
egyes megmozdulása hangos jajszóra fakasztotta a kislányt. Mégis, mikor Anyuka el akarta vinni a fogorvos bácsihoz, a butuska kislány egyre azt hajtogatta:

Inkább kínlódok így tovább, Anyukám, csak ne vigyél a fogorvoshoz!
De Anyuka okos asszony volt, és tudta, hogy ilyen fájdalmat csak egy nagyon rossz fog okozhat, amit okosabb mielőbb eltávolítani, hát minden tiltakozás ellenére elvitte Évikét a doktor bácsihoz. Remegett a kis csacsi. mint a nyárfalevél, mikor meglátta a fogorvosi széket, a fúrógépet és a nagy műszeres Szekrényt a sok csillogó szerszámmal. De a doktor bácsi becsületszavát adta, hogy semmi nem fog fájni,
nagy keservesen beült hát a székbe. És tényleg  a kapott injekciótól semmi fájdalmat nem érzett, mikor a doktor bácsi eltávolította a lyukas fogat. Ezután pedig fogott egy hegyes műszert, belepiszkált a kihúzott fogba, s mikor kihúzta a műszert, a végén ott remegett a sok bajt és fájdalmat okozó

Csoki, egészen picire összezsugorodva.
Ejnye-ejnye - csóválta a fejét - a doktor bácsi - hát ez a darab csoki hogyan került ide? Talán bizony nem szokta rendesen mosni a fogait ez e kislány?
Évike kénytelen volt szégyenkezve bevallani, hogy bizony eddig a babák előbbre valók voltak számára a fogmosásnál, hiszen soha nem hitte
volna, hogy egy parányi csoki ilyen keserves fájdalmakat tud okozni.
Mivel azonban saját fájdalma árán rájött a fogmosás fontosságára, nagyon komolyan megígérte a doktor bácsinak, hogy soha többé nem feledkezik meg róla ezután.
És ha hiszitek, ha nem, ezentúl bólogathatott a legszebb baba Évike felé, várhatta a legkedvesebb játék, a kislány étkezés után nem hozzájuk
sietett először, hanem a fogkeféjéhez.

 

 

 AZ ŐZIKE SZERENCSÉJE

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy őzike. Félénk kis állat volt, naphosszat az anyja körül ugrabugrált, semmiért el nem hagyta volna őt.
Történt egyszer, hogy őzanyuka megbetegedett, és orvosságra lett volna szüksége. Ő maga gyenge volt a betegségtől, nem tudott érte menni. Megkérte hát kicsinyét: - Zizikém, drágám, a vízmosás mellett, a nagy juharfánál töméntelen kakukkfű terem. Attól a fűtől meggyógyulnék, tudom. Menj, kicsikém, hiszen te már nagyocska őz vagy, és tépj nekem egy harapás gyógyfüvet.-
Az őzike tüstént útra kelt. Legyőzte szorongását, mert mindig csak arra az egyre gondolt, hogy bárcsak meggyógyulna beteg anyukája. Baj nélkül megérkezett a jól ismert vén juharhoz, és rózsaszínű nyelvecskéjével tépett annyi kakukkfüvet, amennyi csak belefért a pofácskájába. Amikor ezzel megvolt, vidáman szökdécselve megindult
hazafelé. Egyszer csak egy sűrű bozót mögül lompos farkú, hatalmas róka ugrott elébe. Szegény őzike úgy megijedt, de úgy, hogy még a szívverése is elállt. Jaj, anyukám, mi lesz velem? - futott át a fején a gondolat.
- Hova, hova, gyöngyvirágom? - Szólt a hatalmas állat mézes-mázosan, tettetett nyajassággal, de már a száját nyalta közben, mint aki pompás falatozásra készül.
Az őzikének gyógyfűvel volt tele a szája, de az ijedtségtől amúgy sem tudott beszélni. Némán meredt hát a rókára.
- No, ha még válaszra se méltatsz, akkor én sem teketóriázom sokat veled, hanem hám-hám, szó nélkül
bekaplak!- Ezzel a róka nekirugaszkodott, és nagyot ugorva az őzikére vetette magát. Ebben a pillanatban lövés dörrent, és a lompos farkú állat holtan zuhant rá az őzikére. Talán mondanom sem kell, hogy vadászpuska golyója érte a félelmetes rókát. Hamarosan előkerült maga a vadász is; jött, hogy magával vigye elejtett zsákmányát.
- Nini - kiáltott fel meglepve -, őzike fekszik a rókatetem alatt!- és gyengéden lábra segítette a gyámoltalan jószágot. Az őzikét alaposan megnyomta a nagy test, de szerencsére nem esett baja. Hálás szemmel nézett most megmentőjére, s ha pofácskája nem lett volna tele gyógyfűvel, bizonyosan meg is köszöni a vadásznak a segítséget. Igy csak a tekintete tolmácsolta háláját, aztán kecses szökelléssel tovább indult. Most már baj nélkül ért haza.
A beteg Őzmama nagyon várta már kicsinyét. Le is nyelte tüstént a harapásnyi gyógyfüvet, és az valóban olyan jót tett neki, hogy másnapra már kutya baja se volt. Itt a vége, fuss el véle!

 

 

Oldal: 5 MESÉK
DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS - © 2008 - 2025 - dormogodomotor.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat