DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS

MESÉK 

 (ez még nagyon vegyes) letöltés:

 https://photos.app.goo.gl/2TmtmfzsAyMqXtah8

Hézser Zoltán: A Tókirály/ Kárpát Erzsébet: A szúnyog és a pillangó/ Kertész Erzsébet: Kérdező Karcsi/ Szekeres Ilona: A sétáló fák meséje/Ámon Ágnes: A csodasárkány utasa/ Osztrák mese: Az óriási béka/ Lilo Hardel:Misi baba iskolába indul/ Láng Etelka: Morgó Maci/ Feró Júlianna: Őszibarackocska/ Vaktorné Tasnádi Éva: Petike közlekedik/  Dobicz János:Csillagos ötös/ Ács Kató: Miért biceg Bendegúz?/ Enyedi György: Tizenkét manó/ Szűcs Mária: Csipike a kis Csibe/  Vaktorné Tasnádi Éva: A varázsbot/ Loránd Ferenc: A várak nehezen épülnek

-----------------------------------------------------------------

A TÓKIRÁLY

Egyik esztendőben akkora volt a szárazság hogy a patakokban víz helyett por volt.
Akkoriban történt hogy megbetegedett az erdő egyik őzikéje. Tüstént elhívatták hozzá nyúl doktort, aki megállapította, hogy erősítőt kell befecskendezni. Elküldték hát a szarvast a sündisznóért, s az a leghosszabb és leghegyesebb tüskéjével oltotta be a beteget. Nem használt. Ekkor őzanya felkiáltott egy magasan szálló fecskének:
- Ugyan nézd meg onnan magasból megláthatod, hogy otthon van-e a tudós bagoly?
Otthon van, de alszik közölte a fecske.
Mit tegyünk?  Fel kell kelteni. Talán csak nem haragszik meg? - mondta őzanya,s szólt is a sasnak:

- Légy olyan jó, szállítsd ide! Alig telt egy perc, a sas már hozta is csőrében a még mindig alvó tudóst. Az csak arra ébredt fel, mikor a farkas hatalmasat üvöltött.

- Mi baj? - kérdezte meglepetten.
- Beteg ez a kis őzike - zengték egyszerre az állatok.
A bagoly a kis beteg fölé hajolt, s komolyan huhogta:
- Tiszta vízzel kell megitatni, a szívére vizes borogatást rakni. Attól meggyógyul. Különben baj lesz!
- Honnan vegyünk vizet? - siránkozott őz-apa.
- Ne búsulj, édesapám, majd hozok én! -  ajánlkozott a beteg őzike bátyja.
- Ugyan honnan? - kételkedett az apa.
- Onnan, ahol van. Addig megyek, amíg találok.
- Elkísérlek, segítségedre leszek. - mondta a fecske.
- Én is veled megyek szólalt meg a mélyben a vakond.

Elindultak: az őz a zörgő fűszálakon, a fecske a magasban kísérte, a vakond
pedig a föld alatt sebesen túrt, hogy le ne maradjon.
Órák hosszat igyekeztek már, amikor mélyen lehajló fűzfák zárták el az őz további útját. De keresztültört. S mit látott? Gyönyörű, tiszta tó nyugodott alig néhány lépésnyire előtte. Már éppen oda akart hajolni a tóhoz, amikor dörgő hangot hallott:
- Megállj! Tilos! Bele ne lépj a vizembe!.
- Ki szólt? kérdezte ijedten az Őz
- Én, a tó királya!
- Kedves király, csak azt engedd meg, hogy a szájamban vizet vigyek beteg kisöcsémnek. -  kérlelte az őz.
- Hogyisne! Nem tudod, hogy az én tavamnak van a legragyogóbb tükre?! Ha belépnél, összetörnéd. Az én tavamnak van a legszebb kék színe.
Rózsaszínű nyelveddel megfestenéd!
- Legalább azt engedd meg, hogy a lábamat hűsíthessem. Vigyázok, nem
töröm el a víz tükrét - könyörgött az özike.
- Még mit nem?! -  tiltakozott a tókirály. - Az én tavam a leghűvösebb, s meleg lábad még meglangyosítaná!
A kis őz fájó szívvel visszafordult, lassan elindult a fűzfák felé, amerről jött. Könnyes szemmel a fecskét kereste, s éppen akkor pillantotta meg, amikor az az egyik kis napsugárral beszélgetet. A következő percben annyi napsugár vetődött a hűvös tóra, hogy szinte forrott a vize. Azután a felhőhöz szállott a fecske, s alig beszélt vele, a szellő haragos viharrá nőtt, lecsapott az önzés tavára, összetörte a víz tükrét, felkorbácsolta a tókirály birodalmát. És ekkor valami nedves ért az őz lábához. A vakond volt.
- Csurom vizes vagy! Mit tettél?- aggodalmaskodott az őz.
- Az alagutamat, amelyen eddig jöttem, meghosszabbítottam a tóig. Hallod, hogy folyik a tó vize az alagutamon? Nem kell már a szádban vinned vizet, az alagúton elérkezik a kisöcsédhez. No, de induljunk. Én bebújok az alagútba, engem visz a víz
Csakhamar haza is értek, mert a kedves fecske megkérte a szellőt, hogy.

hátszéllel segítse a fáradt őzikét. A fecske kissé előre sietett, s már a magasból csicseregte:
- Megmentettük őz-öcsikét!
Alig mondta el az örömhírt, befutott őz-bátyja, s éppen ott, ahol megállott, kibújt a földből a vakond. És amint kibújt, nyomában feltört a víz az alagútból. Mégpedig kristálytisztán, mert megszűrték a kavicsok, gyökerek.
Éppen jókor érkeztek, mert őz- öcsike már alélt volt.. Hanem amikor egy nagy lapulevélben vizet adtak neki s egy öreg mohát a vízbe mártva a szívére tettek, egyszeriben feléledt. Hálásan ölelte meg három megmentőjét, akiket az egész erdő zsongással ünnepelt. Azután valamennyien jót ittak a tiszta forrásból, amelyet elneveztek szeretet-forrásának. S azóta is ihatnak belőle mert a kis vakond alagútján ma is egyre folyik az üdítő víz, s mint a szeretet, el nem fogy.
DARGAY ATTILA  rajza

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat