DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS

6 MESÉK 

LETÖLTÉS:

https://photos.app.goo.gl/dRRMa7HcgDX2gqTc7

Ámon Ágnes: Takarékos kis Péter/ Molnár Endre: A vadgalamb és a csermely / V. Szutyejev: Végre sikerült / ANGOL MESE: MESE A BARNA KISKUTYÁRÓL/  K.Jackson: A félénk majom/ Marion de Groot: Három mókás mókuska / Szekeres Ilona: Jön a tanító néni/  Enyedi György: Mese a mézes gombócról

---------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------

Marion de Groot: Három mókás mókuska

Kíváncsiak vagytok-e, mit csinálhat három kis mókus egy hűvös őszi napon, amikor Mókus anyó kiküldi őket az udvarra játszani, mert nagytakarításhoz készül? Nos, mindenekelőtt a vén tölgyfához rohantak és olyan villámgyorsan fogócskáztak az ágak között, hogy csak egy-egy villanásnyira lehetett látni őket. Aztán bújósdit játszottak a ház körül. Ez nagyon mulatságos volt, mert itt igazán sok hely akadt, ahová el lehetett bújni: a kémény mögé, a veranda párkánya alá vagy a csatorna csövébe. Egy idő múlva azonban megálltak, hogy kifújják magukat, és Mikimakk – ő volt köztük a legkisebb mondta:

- Jaj, de belefáradtam már a futkosásba! Gondoljunk ki most valami kényelmesebb játékot! Gesztenyét kellene szednünk – ajánlotta -Ugri, a testvére – aztán felmenni a tetőre, és megdobálni vele Cirmost, ha erre jár. Igen, Igen! - Mondta Bugri legidősebb - gyűjtsünk össze jó csomót, amennyit csak elbírunk! Így a három kis mókus egész halom gesztenyét gyűjtött össze, amennyit csak bele tudtak tekerni nagy lapulevélbe, aztán felkúsztak a háztetőre.

Óvatosan lépkedtek, közben meg- megálltak és körülnéztek, mert nem tudták, mikor toppan hirtelen eléjük Cirmos. De bizony nem jött. Biztosan elaludt valahol mondta végül Mikimakk. Tudjátok, mit csinálok most a gesztenyékkel? Bedobálom egyenként a kéménybe. Ahová leesik, majd törik a fejüket, honnan kerülhetett oda? Jó móka lesz! Gyertek, próbáljuk meg! Hogy fog ropogni, ha belepotyog a tűzbe!

No, ezt kétszer sem kellett Mikimakknak mondania, testvérei nyomban készen állottak-a tréfára, és azonnal hozzá is fogtak az előkészületekhez.

Abban az erdőszéli házban, ahol ez a beszélgetés folyt, egy beteg kisfiú lakott. Az édesanyjának sok dolga volt, de mielőtt munkához fogott volna, a kis beteget egy karosszékbe ültette, és odatolta a kandalló elé.

A karosszék melletti asztalkára meg néhány képeskönyvet rakott, hogy a kisfia ne unatkozzék. De hát tudjátok ti azt magatok is, hogy a gyerekek nem szívesen játszanak egyedül. Ez a kisfiú pedig mindennél jobban szeretett kint ugrálni a kertben, a fák között vagy a réten; de most, hogy a betegsége miatt bent kellett maradnia a szobában, bizony rosszkedvű lett, mert unatkozott.

Hanem egyszer csak valami furcsa zajra figyelt fel: pik-pik-pik.. . egyszerre három szépen megsült, felhasadt gesztenye repült a kandallóból a lába elé. Körülnézett, de nem látott a szobában senkit.

- Anyuu! Anyukám! kiáltotta. Gyere csak, nézd, mi van itt! mondta, míg felszedte a három gesztenyét.

Ezt csak valami mesebeli tündér küldhette! Vagy gondolod, hogy a mókusok küldhették, akik az öreg tölgyfában laknak?

Nem tudom, szívem, lehetséges... Mondta az édesanyja.-

De akárki volt is, szívesen megköszönném neki, hogy örömet szerzett az én kis fiamnak.

Fenn a tetőn Ugri, Bugri és Mikimakk őszintén örültek a sikerült tréfának.

Ne dobjuk el a többi gesztenyét se...- mondták.- Senki sem talál rá, ha a kémény mögé dugjuk, és majd máskor is megnevettetjük vele kis barátunkat.- De már ideje is, hogy most hazamenjünk! Délre jár az idő, anyu már bizonyára elkészítette az ebédet. És gyorsabban, mintsem elmondhatnám, Ugri, Bugri és Mikimakk eldugták gesztenyéiket a kémény mögé, aztán fürgén lemásztak a háztetőről, fel a tölgyfára, és eltűntek otthonukban, az öreg fa odvában.

Mese a barna kiskutyáról AngoIból fordította és átdolgozta: PÁPA NELLI

Egy holdfényes nyári este elindult egy barna kiskutya, és egyszerre csak az erdőhöz érkezett. Csodálatosan szép volt az út, fényesen ragyogtak a csillagok. A kóbor kiskutya megállt az erdő szélén. Felnézett a fénylő csillagokra, és halkan csaholni kezdett:

Fényes csillag, szép, ragyogó,
mondjad, mit kívánjak?
Azt szeretném, azt kívánom.

Ennél a gondolatnál abbahagyta a csaholást a kiskutya. -Vajon mit is kívánjak ma este?- gondolkodott magában. Amikor éhes volt, finom csontra vágyott. Néha meg ropogós cukorkára, de a legtöbbször arra, olyan gazdára találjon, aki nagyon szereti őt. Mert ennek a barna kiskutyának senkije sem volt ezen a világon.

Tovább indult a holdfényes éjszakában, a holdsütötte erdei úton. A madárkák már régen elhelyez-
kedtek puha fészkük mélyén. Egér mama is hazacsalogatta már fürge gyerekeit. A kis nyulak is megpihentek a nyúlfészekben, csupán ő bandukolt egymagában az erdei ösvényen.

Az egyik fa ágán bagoly huhogott. Egy elkésett róka szaladt át az úton. A barna kiskutya hirtelen megállt.
Éppen egy tisztásra ért, amikor egy fénylő csillag indult el égi útjáról. Azt szeretném, azt kívánom
hogy nekem is legyen otthonom! -vakkantotta hirtelen. A fénylő csillag eltűnt. A gazdátlan kiskutya felsóhajtott:
Talán arrafelé szaladt a csillag, amerre otthonra találok! Éppen hazafelé tartott egy elkésett nyúlgyerek. Megállt a kiskutya mögött, és így szólt: Mit bámészkodsz, te kiskutya? Egy fényes csillagot láttam lehullani, és arra gondoltam, talán arrafelé hullott, ahol megtalálom az otthonomat. - Nincs otthonod?- sajnálkozott a kisnyúl. – Aludj nálunk, a mamám bizonyára talál helyet számodra.
- Nem, nem! Tovább kell indulnom, de köszönöm a kedvességedet szólt a kiskutya. Elbúcsúzott a mezei nyuszitól, és továbbindult.
Ha nagyon gyorsan futok, talán utolérem a csillagot – gondolta a kiskutya, és nagyon gyorsan futni kezdett.
Egy őzike jött vele szemben az úton.
- Hová futsz, kiskutya? - kérdezte az őzike.
- Utol kell érnem egy fénylő csillagot, mert talán az megmutatja, merre találok otthonomra - felelte a kiskutya.
- Szaladj. csak szaladj. Túl a tisztáson jobban ragyog a hold, és igy a csillagot is jobban megtalálhatod
szólt az őzike, és elfutott.
A kiskutya tovább indult, és összetalálkozott egy hosszú farkú mókussal, aki éppen diót majszolt a holdfényes tisztás szélén.
Nem láttál errefelé egy fénylő csillagot?- kérdezte a kiskutya.
Micsoda furcsa kérdés! – szólt a mókus, és tovább majszolgatta a diót, majd a domboldal felé mutatott, ahol egy hófehér ház állt, csak úgy ragyogott a fényes holdfényben. Valamit gondolhatott magában a kis mókus, mert ravaszkásan hunyorgott, amikor útbaigazította a kiskutyát. A kiskutya ezt már nem látta. Futott, futott a holdfényes úton, egyenesen a ház felé. A ház közęlében egy hatalmas diófa állt, itt lassított a kiskutya, mert megpillantotta a bölcs baglyot.
Ó, bölcsek bölcse, öreg bagoly. Nem láttad, merre futott a fénylő csillag?
A bagoly így huhogott: Nézz csak arrafelé, te kiskutya. Ott áll a fák alatt, éppen a ház közelében egy kisfiú, ő is a csillagokat lesi. És valóban, egy kedves arcú kisfiú állt a ház előtt. Megpillantotta a kiskutyát, és felkiáltott: Fényes csillag, szép ragyogó, mondjad, mit kivánjak? Azt szeretném, azt kívánom...
Ebben a pillanatban odafutott hozzá a kiskutya. Kívánd azt... vakkantotta - hogy legyen egy kiskutyád!
A kedves arcú kisfiú valóban ezt kívánta. Felkapta, karjába vette barna kiskutyát, és bevitte a házba.
Megetette, megitatta, aztán simogatni kezdte a kiskutya puha, barna szőrét.

A kiskutya boldogan vakkantott:
– Hogy csodálkozna a mezei nyulacska, ha most látna! Hogy örülne a kedves őzike! Hát még a hosszú farkú
mókus! S vajon mit szólna az öreg bölcs bagoly, ha megtudná, hogy fénylő csillag elvezetett otthonomba!

Molnár Endre: A vadgalamb és a csermely

Az árnyas erdő ölén, vastag, mohos törzsű fák között apró patakocska csörgedezett. Olyan szűk volt a medre ennek az ezüstszalagként csillogó csermelynek, hogy még a veréb is át ugorhatta, ha kedve támadt a szökdécselésre. A madarak azonban inkább inni jártak a parányi patak hűvös, ezüstösen tükröző vizéhez. Egy kopott tollú, kötekedő vadgalamb is rájárt a csermely vízére. Ez a mély, búgó hangú madár nagyon szeretett gúnyolódni. Állandóan csúfolta a patakocskát vízszalagja miatt. Mikor pedig az erdőben garázdálkodó pajkos szél úrfi egy gallyat hajított a csermely vizébe s azt a patakocska gyenge fodrával nem bírta tovább vinni, a vadgalamb gúnyosan rászólt: - Szégyellheted magad kis patak. Olyan gyenge vagy hogy még ezt a kis gallyat sem bírod megmozdítani. - És hogy saját erejéről bizonyságot tegyen, a patakocskához szállva csőrébe kapta a vízbe esett gallyat, és gőgösen elrepült vele. A patakocskát nagyon bántotta a vadgalamb gúnyolódása. Hiszen éppen az csúfolta, akivel állandóan jót tett: üde, tiszta vizével naponta többször is oltotta a szomjúságát. Elhatározta, hogy ő sem hagyja magát. Amikor a vadgalamb kiadós ebédje után újból megszomjazott és ismét felkereste a csermely hűvös vizét, a patakocska csacsogó habja így szólt hozzá: - Mondd csak, vadgalamb, fel tudnál-e emelni egy csónakot? Dehogy tudnék - méltatlankodott a vadgalamb. Hiszen egy csónak nagyon nehéz. Azt még a madarak hatalmas királya, a nagy erejű sas sem tudná megmozdítani. No, csacsogta büszkén a kis patak akkor én erősebb vagyok nemcsak nálad, de minden madarak hatalmas királyánál, a büszke sasnál is. Mert az én vizem hátán csónakok úszkálnak. Ugyan ne beszélj bolondokat búgta haragosan a vadgalamb. Hiszen a minap még azzal a hitvány gallyacskával sem tudtál megbirkózni, amelyet az utadba sodort a szél. - Hát ha nem hiszel nekem - csacsogta magabízóan a kis patak - gyere velem. Hamarosan meggyőződhetsz arról, hogy igazat mondtam. A gúnyolódó vadgalambot hajtotta a kíváncsiság. Arra repült ő is, amerre az ezüstös erecske vize folydogált. Nem soká kellett repülnie. Az erdő szélén meglassúdtak a patakocska fodrai, halkabb lett a csobogás. És a hitetlenkedő, csúfondáros vadgalamb álmélkodva látta, hogy a sokszor kigúnyolt, lebecsült patakocska vize szép, kerek, zöldellő lombú fűzfákkal körülölelt tavacskává szélesedett. A vizéből gyűlt tóban pedig vígan úszkáltak a csónakok. Nem is egy, hanem három. A vadgalamb elszégyellte magát, és azon nyomban bocsánatot kért a kis pataktól, amiért gúnyolta gyengesége miatt, és kétségbe vonta szavait. A patakocska nem tartott haragot. Nem haragszom rád - csacsogta - barátságosan. – Ezen túl is ihatsz a vizemből. De tanuld meg, hogy nem mindig gyenge az, ami kicsi. A vadgalamb meg is szívlelte a tóvá szélesedett csermely szavait, és többé sohasem gúnyolta parányi volta miatt a patakocskát.

Endrődi István  illusztrációjából

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat